Bútortervezés menete – az álomtól a megvalósulásig
Ebben a rovatban lépésről lépésre pontokba szedjük a bútortervezés, vagyis az egyedi bútor megvalósulásának folyamatát.
Az álom:
Akik eddig kapcsolatba léptek velünk, többnyire valamilyen klasszikus formát kerestek, kis változtatások beiktatásával. Ritkán, de jelentkeztek olyan megrendelők is, akiknek sikerült teljesen elrugaszkodni az átlagbútor világától. Valójában a bútortervezés során az álom az a stádium, ahol még nincsen határ, kár lenne már itt alább adni. A teljesség igénye nélkül egy felsorolás arra, hogy mi minden lehet egyedi egy bútordarabon: anyagok (akár egyszerre többféle), színek, formák, stílusok, funkciók, világítás, szerkezeti egységek, mozgathatóság, szétszerelhetőség, átalakíthatóság.
Felmérés:
Ezen a ponton derülnek ki a tények. A bútortervezés során elsősorban azt mérjük fel, hogy mi mekkora legyen. Tehát azokról a méretekről szól, amit a vevő arányérzéke, néhány faipari szabályszerűség betartása, az ergonómia, illetve az anatómia határoznak meg. Másodsorban azokra az esztétikai pontokra keresünk megoldást, amelyeket a megrendelő fontosnak tart.
Tervezés:
Bútortervezés esetében szükség van arra, hogy az "álmodó" szembesüljön elképzeléseivel, mielőtt belekezdenénk annak fizikai megvalósításába. Erre a legbeváltabb eszköz a látványtervezés. A hosszas skiccelések nem adnak elegendő esztétikai élményt a leendő bútor milyenségéről, ezért érdemes inkább a látványtervezés eszköztárához nyúlni. A látványterv elkészítése jelentős részét képezi a bútor teljes árának, viszont valóban meggyőződhetünk arról, hogy tetszik-e az, amit elképzeltünk. Ha bármilyen részlet nem stimmel, csak néhány változtatás a terven, és amikor minden kialakult, indulhat a gyártás.
Alternatívák:
A bútor pontos árát csak az előző pontok teljesülése után tudjuk megállapítani. Bútortervezés során alternatívákat akkor kínálunk fel, amikor a megrendelő költséghatékonyabb megoldásokról szeretne hallani. Ilyenkor több variációs árajánlatot készítünk, ami azt jelenti, hogy valahol "lejjebb kell adni" az elképzelésekből, és kombinálni kell az anyagokat, technológiákat és azok minőségét.
Megvalósítás:
Amikor először halljuk a megrendelőt, akkor csak nagyságrendileg tudunk árat mondani a bútortervezésre. Ennek pontossága változó, de ez alapján dől el a pontos árajánlat szükségessége. Az árajánlat számításához egy felmérésre van szükség, amit kiszállási díj ellenében teszünk. Az árajánlatnak nem része a látványterv. Természetesen megrendelés nélkül is van lehetőség látványterv kérésére. Amikor valaki ránk bízza a kivitelezést, két részre osztjuk a teljes árat, és előleget kérünk, ami tartalmazza a teljes anyagárat és a munkadíj egy részét. Az előleg megérkezésétől számítva indul a kivitelezői munka. A hátralévő összeg a kész munkadarab szemrevételekor kerül kifizetésre.
Garancia:
Az elkészült munkadarabokra két év garanciát vállalunk. A két év után jelentkező károk javítására kedvezményeket adunk, ha a bútor négy évnél nem régebbi. Négy évnél régebben készült bútor, illetve olyan sérülések estében, amelyekre nem szól a garancia, csak teljes munkadíj ellenében tudunk javítást vállalni.